Foltos története
Maya16 2004.12.01. 17:51
Hogyan került hozzám és hogyan éli napjait kutyuskám: Foltos!
Folti 1999 márciusában került hozzánk, 3 hónaposan. Több rossz szokása is kialakult ekkor már az egyik az volt, hogy játék gyanánt rágta a kezünket(ez szerencsére csak kölyökkori szeszély maradt), a másik pedig a folytonos ugrálás, amivel örömét fejezte ki. Jártam vele kutyasuliba is de ez abbamaradt mikor több lett a tanulnivaló, így otthon a kertben folytattuk a tanulást. Nagyon szórakozott kutyus és imádja a gyerekeket ezért nem volt könnyű időpontot választani a tanításhoz, mivel egész nap gyerkőcök rohangálnak, bicikliznek az utcában. Végül ez a probléma is meg lett oldva, de felmerült egy másik miszerint nem volt kerítésünk és Folti előszeretettel szökött el. El se tudom mondani hányszor loholtam utána végig a fél falut. Aztán meg volt olyan eset is hogy miután kiadósan megfuttatott egyszerűen odasétált hozzám boldogan és hazamentünk.
Szülinapjaira rendszerint valami finomságot kap aminek nagyon örül. Alapvetően egy vidám kutyus ám 3 életévét betöltése után nem sokkal nem mozdult ki a házából és nagyon furcsán viselkedett.
Kipróbáltunk minden féle házi praktikát de kihívtuk állatorvosunkat is aki azt mondta, hogy bizonyára egy csont kersztbefordult a belében. Ajánlotta, hogy vigyük el Foltit egy állatklinikára és ott majd biztosat tudnak mondani. Hát így esett, hogy még aznap délután a Szüleim autóba ültek a beteg kutyuskával és elindultak az Erzsébeti klinika felé. Mindenki nagyon izgult, hogy vajon mi baja van az amúgy makkaegészséges kutyuskának. Hazaérkezésük után kiderült, hogy hugyköve van Foltosnak(olyan kő ami elzárja a hugyvezetéket és így nem tudja az állat a vizeletét kiereszteni). Azt is mondták, hogy ez gyakori probléma a dalmatáknál.(és általában három éves koruk után szokott jelentkezni.) Szegény Foltiban 3 liter víz pangott amit leszívtak és másnap műtétre rendelték be, ha hajlandóak vagyunk kifizetni a 13.000 Ft-ot. Az egyórás műtét alatt mindenki sresszben volt, hogy vajon mi lesz az eredmény. A klinikán azt is megtudtuk, hogy ha 1 nappal később visszük be Foltost, már nem tudják megmenteni. A műtét szerencsésen sikerült és a kutyuskám fel is épült belőle.:)) Azóta is vidáman futkos délutánonként az udvaron és boldogan várja immár 5. születésnapját.
Nagyon örülök, hogy akkor és ott Szüleim úgy döntöttek, hogy kifizetik a műtét árát.
|