A tudomány világa
2005.01.14. 18:22
Augusztusban Nevadában találkoztak az édesvízi teknősök vezető szakértői.
Veszélyeztetett teknősök
Augusztusban Nevadában találkoztak az édesvízi teknősök vezető szakértői. A találkozó fő apropóját az adta, hogy becslések szerint a Föld teknőseinek felét a kihalás veszélye fenyegeti. A jelenségről, mint a teknősök túlélési kríziséről beszélnek. Russell Mittermeier, a Conservation International elnöke, aki maga is teknősökkel foglalkozik, így fogalmazott: „Olyan fajokat sodortunk veszélybe, amelyek túlélték az utóbbi 200 millió évet, beleértve azt a krétaidőszak végi nagy kihalást, amely a dinoszauruszokkal is végzett. Veszélyeztetettségük a kétéltűekéhez hasonló, de még nem olyan közismert.” A közvélemény ismeretei leginkább arra korlátozódnak, hogy a tengeri teknősök vannak veszélyben, holott az édesvíziek és a szárazföldiek helyzete talán még kritikusabb. Ez idő szerint tizenkét olyan fajt tartanak számon, amelyeknek a megmentéséhez azonnali beavatkozásra lesz szükség.
A kétéltűeket elsősorban az ökológiai változások érintették, a teknősöket viszont közvetlenül az ember pusztítja. Nem ritka jelenség, hogy vadon alig fellelhető fajok példányaival piacokon és éttermekben találkozik csak a kutató. A veszélyben lévő fajoknak a felét az emberi fogyasztás sodorta a kihalás szélére, a másik fő piacot pedig a hagyományos orvoslás tartja fenn. A legnagyobb felvásárló Kína, és mivel a teknősállomány ebben az országban már drasztikusan csökkent, utánpótlást Vietnamból, Bangladesből, és Indonéziából szállítanak nagy számban. Sajnos, úgy látszik, ez a kereskedelem még napjainkban is felfelé ívelő szakaszában van, várhatóan más országok is felkerülnek erre a listára.
(EurekAlert)
|