Különös, kalandos utakon került végül hozzám, hogy annak rendje és módja szerint biztosítsam neki a normális kiscica-életet, és pótoljam neki rettenetesen hiányzó anyukáját. Cumisüvegből bébi- és cicatáppal etettem, mígnem egy szép napon már egyedül totyogott oda a nagycica tányérkájához, hogy annak tartalmát (is!) magába szippantsa. Ekkor vágott át először. Utólagos nyomozásaim során kiderült: a nála pár hónappal idősebb Frigyeske joggal panaszkodik, hogy éhes. Ugyanis az én pici fekete macsekom több mint egy hétig elvárta, hogy cumiztassák, miközben ragadozóként(!) rontott rá cicatársa ebédjére, kézzel-lábbal távoltartva annak jogos tulajdonosát. Gyönyörűen fejlődött a kismacska, kire nagyon büszke voltam, mert kis testét tetőtől-talpig fekete szőr borította, hatalmas citromsárga szemei pedig csak úgy virítottak a sötétben, megjegyzem talán ez mentette meg attól, hogy néha rá ne lépjünk a folyosón. Nagyon kedves cica lett belőle, mindig az ölemben aludt, reggel ő keltett hangos dorombolással, és hamar kiderült róla, hogy rendkívül okos, tanulékony jószág. Mindennek persze hangot is adott, soha nem ismertem nála beszédesebb állatot: szinte mindent kommentált, ha kérdeztem, rámnézett és válaszolt! Persze ha valamit nem akart, azt macska-makacssággal nem akarta: ha már megunta, hogy telefonálok, elkezdte rágcsálni a telefonzsinórt, és egy-kettőre rájött, hogy melyik gombot kell megnyomni, hogy megszakadjon a hívás. A házimunka végzése közben (is!) segített: végig ott ücsörgött velem szemben, bámult rám, és ha - piszkálódása ellenére - sem hagytam abba, sértődött nyávogásba kezdett. Mindenhova követett, és hangos, szabályos "Miáú"-val jelezte, ha valahonnan kizártam, követelve minél előbbi beengedését. Első "szárnypróbálgatásai" közé tartozott, hogy bekukkantott egy másik garázsba, majd kétségbeesett miákolással adta tudtomra, hogy bezárták. Szomszédunkat az éjszaka kellős közepén kellett felébreszteni a kicsi állat megmentése érdekében. Egy forró nyári délután láttam a tetőn menni, a macskalépcsőn. Rózsaszín nyelvecskéje csak úgy lógott a melegtől meg az izgalomtól, amit a "kinn csavargás" okozott. Olyan szánalomra méltónak találtam. Szóltam neki, hívogattam kedvesen: Aranyos Zulejkám, gyere haza a gazdihoz! Jelezve, hogy ő tudja, ki az a Zulejka, oldalt fordította kis fekete fejét, rámbámult, és közölte: "Nyááááá!" Aztán elindult a másik irányba, föl egy másik tetőre, egy harmadik kéményre. Néha azért látom is: főleg ha hideg van és fázik, meleg van és hűsölni akar, éhes és enni szeretne, valakitől meg kell védeni, valamitől meg kell óvni, vagy ha egyszerűen csak simogatásra vágyik... Hát ennyit a háláról, a szeretetről. Fekete macskát tartani jó. Szerencsét hoz, szép a bundája, olyan, mint egy vad, fekete párduc, valamint nem hasonlítható egyetlen más macskára sem kedves jelleme, kifinomult egyénisége, mindenkinél szemtelenebb tekintete miatt! De azért egyre jobban hajlok arra, hogy elhiggyem, amit régen csak buta falfirkának tartottam: "A kutya felnéz rád, a macska lenéz téged, csak a disznóval vagy egyenrangú!" Disznóm még nem volt. A többi stimmel.